![]() |
|
|
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kilencedik alkalommal tartja meg hagyományos országos szemétgyűjtő akcióját április 22-én. A jelentkezéseket április 3-ig várja a Magyar Közút. Szolnok megyében a sarkozi.imre@szolnok.kozut.hu-n lehet érdeklődni, jelentkezni.
Egy új tanulmány szerint egyes EU országokban a már működő hulladékégetők kapacitása jóval nagyobb, mint a keletkező újra nem hasznosítható hulladék mennyisége. Ennek ellenére az ipar továbbra is szorgalmazza az égetői kapacitás növelését az európai régióban.
A Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóiroda tájékoztatójában megjelent a január elsején hatályba lépett hulladéktörvény végrehajtási rendeleteinek egy része. A szabályozások egyebek mellett a csomagolószerek forgalmazását, a csomagolóanyagok visszavételét és hasznosítását, a hulladékká vált elektromos és elektronikus berendezések átvételét, illetve a forgalomból kivont autók kezelését határozzák meg.
Mást sem hallunk a szállító cégektől, a civil szervezetektől, a hulladékgazdálkodással foglalkozó cégektől városi legenda az, hogy egybeöntik a szelektív hulladékot a szállítók. Nos, az alábbi videó nem éppen ezt bizonyítja.
A Walt Disney Company bejelentette, hogy ezentúl növeli az újrahasznosított és az ellenőrzött forrásból származó papír felhasználását. Ami a papírfogyasztást illeti, óriási mennyiségről beszélünk. A bejelentés magyarországi viszonylatra lefordítva olyan nagyságrendű, mintha egy Pécs méretű város minden lakója áttérne a környezettudatos papírhasználatra.
A hagyományos izzók helyett egyre többen váltanak energiatakarékos izzókra, így akár mert kiégett, akár mert magunk döntünk a csere mellett jó tudni, hogy egy kis találékonysággal felhasználható a hagyományos villanyégő.
Újrahasznosítaná a kormány a sittet, mégpedig úgy, hogy egy állami céget hoznának létre annak felvásárlására. Ezen kívül előírnák, hogy az autópálya-építéseknél kavics helyett építési törmeléket kell használni.
Az osztrák BIGAS civil egyesület 2012. május 23-án telefonon értesítette magyar társszervezetét, a PRONAS-t, hogy hivatalos értesítést kaptak arról, az osztrák Közigazgatási Bíróság a hulladékégető felépítésére korábban kiadott engedélyt formai okokra hivatkozva hatályon kívül helyezte, és a beruházót új engedélyezési eljárás lefolytatására kötelezte.
Mint ismeretes, a hulladékégető felépítését első fokon a Burgenlandi Tartományi Hivatal, majd másodfokon a bécsi Környezetvédelmi Szenátus (Umweltsenat) is engedélyezte. A mostani – legfelső – döntés most ezeket az engedélyeket érvénytelenítette.
Mivel az újabb engedélyezési eljárás több éves procedúrát és ismételten jelentős költségeket okozna, jogosan feltételezhetjük, hogy a beruházó végre belátja helytelen döntését, és végleg eláll eredeti szándékától.
A közel 6 éve tartó ellenállás és küzdelem meghozta gyümölcsét, győzött az igazság, az emberek érdeke! Jelentős sikerként értékeljük a hivatalos szervek mellett a civilek tevékenységét, a BIGAS és a PRONAS által szervezett számtalan tüntetést, demonstrációt, a rendszeres konzultációt, munkamegosztást, fellebbezési anyagok elkészítését. Ezen a vonalon példamutatóan működött az osztrák-magyar összefogás.
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik ebben aktívan közreműködtek!
Fentiekkel kapcsolatban a BIGAS és a PRONAS május 25-én (pénteken) sajtótájékoztatót tart a határ közeli Eltendorfban.
Woki Zoltán és Soós Zoltán
A szárazelemeket a természet és lakóhelyünk védelme érdekében a vonatkó jogszabályok szerint elkülönítve kell gyűjteni.
Ez a hulladékfajta a hazai és európai besorolás szerint is veszélyes hulladéknak minősül. Szabálytalan elhelyezése hulladékgazdálkodási bírságot von maga után.